A Kelet-Bakony teljesítménytúra szépsége annyira megkapott bennünket, hogy 2003. április 19.-én szombaton, a három főből álló csapat újra elindult Kincsesbányáról a Burok völgybe.

Szép reggelre ébredtünk, s igyekeztünk a gyülekező helyre, ahol jó néhányan lemondták a túrázást. Már azt hittem, hogy csak ketten maradunk, de a falu végén egy túratárs kitartott túrázó kedve mellett.

Ahogy felértünk volna Felsőkincsesre a szerpentinen keresztül, kitartó menetelés után elértük a kék turistajelzést. Nagyon sok helyen lehet látni irtásokat, amit szépen meg is tudnak magyarázni, csak éppen a látványt nem lehet eltüntetni. Istenem! De tudnék pár keresetlen szót mondani a környezetvédelmi és egyéb minisztereknek!

A felébredt természet már aktívan munkálkodik, hogy egyre szebb arculatát mutassa nap, mint nap. Sok madarat láttunk, melyeknek fajtáját nem ismertük. A bogarak is mozgolódtak.

A kék jelzést követve felértünk a Bogrács hegyre, a látvány lenyűgöző volt. Körbe ellátni Várpalotára, Fehérvácsurgóra, Isztimérre és a Baglyas hegyre. Most saját térképpel voltunk felfegyverkezve, mert nem árt tanulmányozni és ismerkedni a térkép használatával. Erre is szükség van. A Baglyas teteje igen jó tájékozódási pont, mert szinte oda-vissza láttunk minden tereppontot.

Bakonykuti pusztához érve nekem felejthetetlen élmény volt, hogy hosszú idő után láttam nagyszüleim házát, ami még megmaradt belőle, s még emlékeztem a körtefára a ház előtt, ami szintén ott volt. Hihetetlen, mert amikor ott éltem, két éves voltam.

Bakonykutiba beérve az autóbusz megállónál pihentünk, s innen a kék kereszten indultunk a Burok völgybe, ahol szintén fairtás volt folyamatban. Ha kivágják az aljnövényzetet, hova rejtőzködnek az apróbb állatok, madarak?

A völgy most is szép arcával ejtett rabul bennünket. A vadfokhagyma ligetek, mint a bársonyszőnyeg, s azok közt a színes virágkavalkád. Már döngicsélnek a méhek, gyűjtögetik a nektárt. Érdekes madárhangokat hallotttunk. Vaddal nem találkoztunk, mindannyiunk örömére (itt most a vaddisznóra gondoltam).

Ahogy haladtunk, egy nagy sziklához érve, jobbra egy kisebb szurdokon felkapaszkodtunk, s éppen a piros és a kék jelzésnél értünk fel. A fenyves mellett haladva elértük Isztimérnél a kijáratot, s mentünk a faluba. Csodák csodájára, három autóbusz volt a megállóban, s kevés várakozás után a Székesfehérvárra indulóra felszálltunk, s Felsőkincsesig autóbusszal jutottunk el, majd leszállva újból gyalogolással értünk le községünkbe.

Az idő múlása alig vehető észre a túrák alatt, esetleg a nap járásából lehet rá következtetni (vagy a karórán megnézni). Sajnálom, hogy kevesen vágyakoznak e vidék gyönyörűségeit látni. Szívesen átadnám, de a szó nem igazán felel meg a látott és belül érzett dolgoknak. Ezt látni kell! De, ahogy mondják, a türelem rózsát terem, s ebben bízom én is és a többiek is. Hálás vagyok, hogy hárman megint egy szép nap tulajdonosai lehettünk.