Az idei Gyalogos Természetjárók Országos Találkozójára is kerékpáros oda- és visszautat terveztünk. A nyíregyházi 2 fő tavalyra már 4-re „duzzadt”. Debrecenbe pedig már 7 jelentkező volt. Ahhoz, hogy mindenki fel tudja mérni a teljesítőképességét és a „vállalkozás” súlyát, a pünkösdi indulás előttre 3 komolyabb – 100 km feletti egynapos „pedálkergetést” ütemeztünk be. A „házi vizsgán” mindenki sikeresen megfelelt.

Az indulási idő egyeztetésénél én természetesen ismételten okoskodtam, hogy túl korai a csütörtöki 15.00-ás indulás.

2005. május 13. 14 óra 53 perc: elindultunk kis csapatunkkal az eddigi leghosszabb közös tekerésünkre. A kísérő autónk Seregélyesig előre ment és ott várt bennünket. Nem láttuk értelmét, hogy a mi tempónkban cammogjon utánunk. Seregélyesen elköszöntünk Imre barátunktól, aki addig elkísért minket.
Kellemes 24 fokos napos időben faltuk a kilométereket a következő pihenőhelyig: Mezőfalván ismét egy „üzemanyagtöltő állomásnál” találtuk a kis furgont. Négy-öt fős kis helybéli bringás csodálkozva hallgatta, hogy Székesfehérvártól tekerünk Debrecenig és ráadásul alvás nélkül.
A következő rövid pihi a dunaföldvári buszpályaudvaron volt, amíg leigazoltattuk a papírjainkat. Soltot elhagyva egy hosszabb pihenőt tartottunk. Ettünk, ittunk és felvettük a melegebb ruhákat, mert már kezdett esteledni és csak 14 fok volt.
Este 9-kor már az 52-es úton egy csárdánál nyújtóztattuk lábainkat és „simogattuk” az ülőgumóinkat.
A kicsi-kocsi innentől kezdve mögöttünk cammogott vészvillogót használva. Nekünk is jobb volt, mert többet láttunk és neki sem kellett ránk várnia a következő pihenőhelyen. Annak ellenére, hogy vészvillogót használt, voltak olyan nagy autók, akik elől le kellett ugratnunk a padkára, hogy ne legyünk egy légypiszokhoz hasonló foltok a hűtőrácsukon.
40 km megtétele után Kecskemétet jól körbe tekerve, Lakitelek környékén +1 fokos csillagfényes ég alatt gondolkodtunk az Ö.K.T. lényegén.
Cserkeszőlő, Kunszentmárton után egy Öcsöd nevű településen áthaladva lángos illata ütötte meg az orrom. A tudatomig még el sem jutott, hogy meg kellene állni, mikor is Attila kiadta a parancsot: BALRA ÁT!! Szerencsénkre a hirtelen irányváltoztatásunkat nem akadályozta a forgalom. Ilyen finom és lágy és vastag és tejfölös és sajtos és fokhagymás és nagy és forró és olcsó lángost nem ettünk még.
Békésszentandrás után már világosban értünk be Szarvasra. Egy út menti „töltőállomáson” be lett üzemelve a bajszos-talicska is.
A Gyomaendrődig tartó 25 km-es távon ismét utolért a két éve megismert érzés: alvás tekerés közben. Gyomaendrődön az autó anyós ülésén pillanatok alatt elaludtam. Reggelizés után már 6 fokot mutatott a bringám fedélzeti computere. Ez igazi kánikulaként hatott az éjszakai 0 fokos talaj menti faggyal megspékelt hideghez képest. 9 órakörül már 18 fokot mértem. Attila ez időtájt dőlt ki a sorból.
Két órával később már nagyon vissza kellett fogni lovainkat. Már kevesebb, mint 100 km volt csak vissza a Vekeri-tóig, és így jóval többször megállhattunk pihenni, és árnyékba húzódni. Annyira jól álltunk az idővel, hogy Berettyószentmárton előtt még ebédelni is megálltunk egy csárdánál. A kiadós és finom hami után a kicsi-kocsit megkértük, hogy menjen előre és derítse fel a terepet.
Mire Hosszúpályiba értünk kis csapatunk eléggé széthúzódott. Az örömteli találkozást sörrel ünnepeltük meg. Finom volt és hideg!
Már csak 7 km volt vissza a Gyalogos Találkozó helyszínéig! Belebújtunk a piros feliratos fehér Ö.K.T.-s pólónkba és gyi!
Igen!
De ezt a 7 km-t „hegyek között” kellett megtenni. Közel 50 méterrel van magasabban a Vekeri-tó, mint Hosszúpályi.

2005. május 14-én 17 óra 25 perckor begurultunk a találkozó helyszínére. A pezsgős fogadtatás az idén sem maradt el.

A Székesfehérvár és Debrecen Vekeri-tó közti 354 km-t majdnem 27 óra alatt tettük meg. A tiszta, nyeregben töltött idő viszont nem érte el a 18 órát. Az átlag sebességünk: 18,8 km/h lett.

Az esti házi tábortűznél gazdára talált az Örült Kerékpárosok Társasága feliratú fehér pólónk 12. utolsó darabja is. Kis csapatunk egyhangúlag tiszteletbeli tagjává fogadta a kicsi-kocsi irányítóját: a türelméért, a kerékpáros társadalom védelméért, és mert olyan jó fej! Újdonsült tagunk – Rózsa – szemében mintha valami furcsa csillogást láttam volna, amikor a vállunkra emeltük Jani barátunkkal. A tavalyi felsőtárkányi találkozóról még adósai voltunk Évának egy vállra vétellel! Idén nem hagytak rajta olyan mély nyomokat az út és a nyereg kölcsön hatásai. Őt is félvállra vettük.

Az elkövetkező napokban sem pihent mindenki. Voltak, akik már mindjárt szombaton tekertek egy laza 82km-es levezetőt. Vasárnap élményfürdőbe gurultak el négyen. Mi hárman az új Ö.K.T. tagunkkal pedig egy laza 38-ast vállaltunk be Debrecenig és vissza. Rózsa egy zokszó nélkül tekerte végig az utat, sőt talán még tetszett is Neki. Lehet, hogy igazi Ö.K.T.-s lesz belőle? Jó úton halad!

Hétfőn hajnali 4 óra 15-kor vágtunk neki a hazaútnak. Éreztük, sőt tudtuk, hogy nem lesz egy sétagalopp!
Enyhe, de annál kitartóbb szembeszéllel küzdve faltuk a kilométereket. Ahhoz, hogy az este 8-kor induló utolsó kompot elérjük a ráckevei Lórévnél, muszáj volt a 20 feletti tempót diktálni. Szerencsére senki nem tette szóvá a sietséget. Lehet, hogy nem merték? Terveim szerint már a 19 órai komppal át kellett volna kelnünk a Dunán. Ismét elszámoltam magam! Szándékosan az egy számjegyű utat választva a gyorsabb haladásban bízva, mögöttünk a sárga vészvillogót használó kicsi-kocsival, dacolva az elemekkel izzadtan, csapzottan értünk a ló nagyságú szúnyogoktól hemzsegő komp felhajtóhoz. Az óránk 19:45-öt mutatott. „Csak” ennyit tudtunk kihozni magunkból és lovainkból.

Adonyban kirúgtunk a hámból: Unicum, csapolt sör, üdítő – ízlés szerint.

A Pusztaszabolcs Velence közti útszakaszon kaptunk a védőangyalunktól egy csoportos sárgalapos figyelmeztetést! A már nem nagyon lévő utolsó erőinket is összeszedve nyomultunk Fehérvár felé. A cél előtt – már bent a városban – ismét történt egy elgondolkodtató esemény. Az egyik kereszteződésben a vészvillogót használó kicsi-kocsi elé bevágott egy ezüstszínű taxi. A gondot csak tovább növelte, hogy az autó előtt mi tekertünk! Az addig is nagy arcúnak és pofátlannak tartott taxisok anyukája aznap éjjel nagyon sokat csuklott. A rendszámot felírtuk, akárcsak a kocsi típusát. MERCI!!! No, ez most itt nem a köszönés volt! Várakozó álláspontra helyezkedtünk – majd eljön még a mi időnk!

Egy város széli kiskocsmában már vártak minket: baráti öleléssel, elismerő vállveregetésekkel és sörrel.

A hazáig tartó 318 km-t 20 órán belül legyűrtük! Az átlag sebességünk 20,7 km/h lett.
Úgy gondolom aznap éjszaka 8-unk közül senkit sem kellett álomba ringatni.

A nyolc őrült kerékpáros, aki ezt a hosszú hétvégét együtt töltötte:

Besszer Andrea
Durmitsné Baics Rózsa
Kondor Attiláné
Nedvesi Vilma
Berta Gábor
Kalocsai Károly
Kondor Attila
Rumbold János

A krónikás, aki mindezt betűkké alakította 2005 májusában:
„vándor”